Hogyan lesz egy liberális politikusból tradicionális szellemi vezető?
„Vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be
közvetlenül a politikai életbe?” – tette fel a kérdést 1991-ben az
Országgyűlésben Orbán Viktor, amikor az egyházak költségvetési támogatása ellen
érvelt, ám két ciklussal később már az általa épített „Isten országáról” beszélt
adventi hallgatóságának. A jobboldal (megjegyzes: sz.v.sz. ma a Parlamentben nincs jobboldal, csak baloldal, azaz etatista/dirigista, az egyent az allam ala rendelo gondolat) első emberének magánéletében beállt
fordulatot nincs jogunk megkérdőjelezni, nagy kérdés ugyanakkor, hogy – az egyik
lehetséges forgatókönyv szerint – a pártjában kialakult feszültség elől esetleg
a KDNP-be menekülő Orbán retorikájában milyen szerepet játszik a politikai
kereszténység.
közvetlenül a politikai életbe?” – tette fel a kérdést 1991-ben az
Országgyűlésben Orbán Viktor, amikor az egyházak költségvetési támogatása ellen
érvelt, ám két ciklussal később már az általa épített „Isten országáról” beszélt
adventi hallgatóságának. A jobboldal (megjegyzes: sz.v.sz. ma a Parlamentben nincs jobboldal, csak baloldal, azaz etatista/dirigista, az egyent az allam ala rendelo gondolat) első emberének magánéletében beállt
fordulatot nincs jogunk megkérdőjelezni, nagy kérdés ugyanakkor, hogy – az egyik
lehetséges forgatókönyv szerint – a pártjában kialakult feszültség elől esetleg
a KDNP-be menekülő Orbán retorikájában milyen szerepet játszik a politikai
kereszténység.
Fotó: Archív
„Vallástalan közegben nőttem föl, így is jártam iskolába, még az egyetemi
éveim elején is így volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtem a későbbi
feleségemmel, aki viszont gyakorló katolikus családból származik. Onnantól
kezdve mindenfajta változások álltak be az életünkben. Én személy szerint elég
hosszú utat tettem meg, hogy azt a mondatot ki tudjam mondani, hogy hívő
keresztény ember vagyok” – így vallott hívővé válásáról egy 2005. decemberi
adventi találkozón Orbán Viktor.
Az út valóban hosszú volt. Pünkösti Árpád Szeplőtelen fogantatás című könyvében
idézi Orbán egyik osztálytársát, aki szerint „Viktor csak akkor látta a
templomot, ha az oldalához gurult a labda”. Az újságíró úgy véli, hogy
elképzelhető ugyan, hogy az erős katolikus családi hagyományokkal rendelkező
Lévai Anikónak szerepe volt Orbán vallás felé fordulásában, ugyanakkor személyét
ebben a vonatkozásban hiba lenne túlértékelni. A két fiatal ugyanis 1986-ban
kötött házasságot – csupán polgári szertartás keretében –, ám Orbán 1993-94-ig
kérlelhetetlenül antiklerikális maradt. Ezzel kapcsolatban kötelező jelleggel
szokás idézni a „Csuhások! Térdre, imához!” jellegű kiszólásokat, amelyek a
Fidesz-frakció padsoraiból hangoztak el rendre, amikor KDNP-s politikusok
szólaltak fel a parlamentben, vagy a pápalátogatást cápalátogatásként
aposztrofáló szintén fideszes szóviccet.
Az antiklerikalizmus nemcsak radikális külsőségekben nyilvánult meg, hanem
részét képezte a párt – liberális – ideológiájának is. „Vannak-e garanciák arra
nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem
gyakorolnak közvetlen befolyást az államra?” – tette fel a kérdést 1991-ben az
Országgyűlésben Orbán, majd az egyházak költségvetési támogatása ellen érvelt,
mondván, hogy ez függőséget teremt állam és egyház viszonyában. A politikai
katolicizmust erőteljesen képviselő MDF-ről is megvolt Orbán véleménye: szerinte
az egyházakban politikai szövetségest kereső párt egy olyan „elkorhadt, régi
világot képvisel”, amely soha többé nem fog Magyarországra visszatérni, az a
gondolatvilág pedig, amellyel „kéretlenül boldogítani akarják a nemzetet”,
idegen a huszadik század végi modern társadalomtól.
1993-ban azonban Orbán vezetésével a Fidesz lassan, de biztosan jobbra mozdult,
ami szükségszerűen együtt járt a valláshoz és a történelmi egyházakhoz való
viszony változásával is. Erre az időre esik, hogy az Orbán házaspár két
gyermekét Iványi Gábor metodista lelkész megkereszteli, sőt házasságukat is
megáldja (lásd keretes írásunkat). Továbbá működik már egy laza, reformátusokból
álló „vallási tagozat” a párton belül, melyet Balog Zoltán és Németh Zsolt neve
fémjelez. Amíg Pünkösti Árpád szerint a váltás pusztán jól kimért politikai
számítás eredménye, és nem kapnak benne szerepet vallási motivációk, addig
Debreczeni József politológus úgy látja, hogy Orbán „pálfordulásában” e kettőt
nem lehet sebészi pontossággal szétválasztani, bár kezdetben talán a taktikai
megfontolás volt hangsúlyosabb. Szerinte már a Csurka radikalizmusával szemben
megfogalmazott Demokratikus Charta kapcsán – amelyben SZDSZ-es politikusok
együttműködtek a szocialistákkal – „derengeni” kezdett a Fidesz elnöke számára,
hogy a baloldalt a jövőben ez a két párt fogja meghatározni. A „jobbra át”
azonban csak az 1994-es választási vereség után vált egyértelművé. Ebben Orbán
rövid idő alatt ért el nagy sikereket. Jó példa erre az az epizód, amelyet
Debreczeni említ Orbán Viktorról szóló könyvében. 1995-ben a Fidesz, az MDF és a
KDNP által köztársasági elnöknek jelölt Mádl Ferenc bemutatásán az Erkel
Színházban az első sorban ülő pártelnökök mellé megérkezik Paskai László
bíboros, esztergomi érsek, Magyarország főprímása. Az egyházi főméltóság
„mosolyogva nyújtja a jobbját, csakhogy nem a közvetlenül mellette ülő Giczy
Györgynek, hanem előtte átnyúlva előbb Orbán Viktornak. Giczy visszakapja a maga
mozduló kezét, az arca egyre zöldebb, míg a prímás hosszan parolázik a Fidesz
elnökével”. Amit ekkor még csak sejteni lehetett, az az 1998-as választások
során nyilvánvalóvá válik: az úgynevezett történelmi egyházak nem az időközben
szétszakadt KDNP-t, hanem a Fideszt támogatták.
éveim elején is így volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtem a későbbi
feleségemmel, aki viszont gyakorló katolikus családból származik. Onnantól
kezdve mindenfajta változások álltak be az életünkben. Én személy szerint elég
hosszú utat tettem meg, hogy azt a mondatot ki tudjam mondani, hogy hívő
keresztény ember vagyok” – így vallott hívővé válásáról egy 2005. decemberi
adventi találkozón Orbán Viktor.
Az út valóban hosszú volt. Pünkösti Árpád Szeplőtelen fogantatás című könyvében
idézi Orbán egyik osztálytársát, aki szerint „Viktor csak akkor látta a
templomot, ha az oldalához gurult a labda”. Az újságíró úgy véli, hogy
elképzelhető ugyan, hogy az erős katolikus családi hagyományokkal rendelkező
Lévai Anikónak szerepe volt Orbán vallás felé fordulásában, ugyanakkor személyét
ebben a vonatkozásban hiba lenne túlértékelni. A két fiatal ugyanis 1986-ban
kötött házasságot – csupán polgári szertartás keretében –, ám Orbán 1993-94-ig
kérlelhetetlenül antiklerikális maradt. Ezzel kapcsolatban kötelező jelleggel
szokás idézni a „Csuhások! Térdre, imához!” jellegű kiszólásokat, amelyek a
Fidesz-frakció padsoraiból hangoztak el rendre, amikor KDNP-s politikusok
szólaltak fel a parlamentben, vagy a pápalátogatást cápalátogatásként
aposztrofáló szintén fideszes szóviccet.
Az antiklerikalizmus nemcsak radikális külsőségekben nyilvánult meg, hanem
részét képezte a párt – liberális – ideológiájának is. „Vannak-e garanciák arra
nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe, nem
gyakorolnak közvetlen befolyást az államra?” – tette fel a kérdést 1991-ben az
Országgyűlésben Orbán, majd az egyházak költségvetési támogatása ellen érvelt,
mondván, hogy ez függőséget teremt állam és egyház viszonyában. A politikai
katolicizmust erőteljesen képviselő MDF-ről is megvolt Orbán véleménye: szerinte
az egyházakban politikai szövetségest kereső párt egy olyan „elkorhadt, régi
világot képvisel”, amely soha többé nem fog Magyarországra visszatérni, az a
gondolatvilág pedig, amellyel „kéretlenül boldogítani akarják a nemzetet”,
idegen a huszadik század végi modern társadalomtól.
1993-ban azonban Orbán vezetésével a Fidesz lassan, de biztosan jobbra mozdult,
ami szükségszerűen együtt járt a valláshoz és a történelmi egyházakhoz való
viszony változásával is. Erre az időre esik, hogy az Orbán házaspár két
gyermekét Iványi Gábor metodista lelkész megkereszteli, sőt házasságukat is
megáldja (lásd keretes írásunkat). Továbbá működik már egy laza, reformátusokból
álló „vallási tagozat” a párton belül, melyet Balog Zoltán és Németh Zsolt neve
fémjelez. Amíg Pünkösti Árpád szerint a váltás pusztán jól kimért politikai
számítás eredménye, és nem kapnak benne szerepet vallási motivációk, addig
Debreczeni József politológus úgy látja, hogy Orbán „pálfordulásában” e kettőt
nem lehet sebészi pontossággal szétválasztani, bár kezdetben talán a taktikai
megfontolás volt hangsúlyosabb. Szerinte már a Csurka radikalizmusával szemben
megfogalmazott Demokratikus Charta kapcsán – amelyben SZDSZ-es politikusok
együttműködtek a szocialistákkal – „derengeni” kezdett a Fidesz elnöke számára,
hogy a baloldalt a jövőben ez a két párt fogja meghatározni. A „jobbra át”
azonban csak az 1994-es választási vereség után vált egyértelművé. Ebben Orbán
rövid idő alatt ért el nagy sikereket. Jó példa erre az az epizód, amelyet
Debreczeni említ Orbán Viktorról szóló könyvében. 1995-ben a Fidesz, az MDF és a
KDNP által köztársasági elnöknek jelölt Mádl Ferenc bemutatásán az Erkel
Színházban az első sorban ülő pártelnökök mellé megérkezik Paskai László
bíboros, esztergomi érsek, Magyarország főprímása. Az egyházi főméltóság
„mosolyogva nyújtja a jobbját, csakhogy nem a közvetlenül mellette ülő Giczy
Györgynek, hanem előtte átnyúlva előbb Orbán Viktornak. Giczy visszakapja a maga
mozduló kezét, az arca egyre zöldebb, míg a prímás hosszan parolázik a Fidesz
elnökével”. Amit ekkor még csak sejteni lehetett, az az 1998-as választások
során nyilvánvalóvá válik: az úgynevezett történelmi egyházak nem az időközben
szétszakadt KDNP-t, hanem a Fideszt támogatták.
Fotó: Somorjai László
Orbán, a jó pásztor
Hatalomra jutva, Orbán – Gábor György vallástörténész szavaival élve –
személyes krédóját politikai krédóvá emeli. Az országot „keresztény
miniszterelnökként”, kvázi jó pásztorként irányítja. E bibliai kép gyakorta
felbukkan a jobboldalon vele kapcsolatban. A 2002-es kampánykörútja során
megesik, hogy így „konferálják fel”, de a már idézett 2005-ös adventi
bizonyságtételében maga is utal „elhívására”. „Azóta (a konfirmáció óta – a
szerk.) annak a mondatnak a jegyében próbálok élni, meg végzem a munkámat, amit
úgy hívnak, hogy az Isten dicsőségére és az emberek javára élni. (…) Nekem az
országot kell építenem, kis o-val, az országot – ami a magyar nemzet e világi
országa –, és nagy O-val is, az országot, Isten országát, és ez a magasabb rendű
célja és értelme annak, amit teszek. Mindenfajta politikai kalkuláción túli,
afölött álló, magasabb rendű értelem. És egyre inkább érzem, hogy erőt ad, hogy
ennek a szolgálatába állhattam, és ennek a szolgálatának szentelhettem magamat.
(…) Lassan kezdem megérteni, bár református vagyok, hogy az ember akkor a
legerősebb, amikor térden áll.” A Balás Béla kaposvári püspök és Balog Zoltán
református lelkész által vezetett beszélgetés végén a püspök egy somogyi
faragású pásztorbotot ajándékoz Orbánnak, megjegyezve, hogy úgy adja mint
munkaeszközt.
Visszatérve az 1998–2002 közötti időszakhoz, a miniszterelnök anyagi és
szimbolikus gesztusokkal erősíti a hagyományos egyházakhoz fűződő viszonyát.
Ezek sora meglehetősen hosszú: a szent ereklyeként tisztelt korona a
Parlamentben kap új otthont, majd Esztergomba és vissza úsztatják a Dunán;
gőzerővel beindul a templomok felújítása állami segítséggel, a kistelepülések
papjainak, lelkészeinek fizetését pedig központilag egészítik ki; kísérlet
történik a válásszabadságról szóló törvény módosítására, illetve az egyházak
jogszabályi „osztályozására”. Eközben Orbán rendszeres résztvevője –
miniszterelnökként – vallási szertartásoknak, körmeneteknek. A millennium évében
az Új ember című katolikus folyóiratnak így nyilatkozik: „Nincs kétségem afelől,
hogy Magyarország és a kereszténység, a magyarok és a történelmi egyházak
egymástól nem választhatók el.”
Debreczeni szerint Orbán miniszterelnökként még „hideg fejjel”, tudatosan
használta politikájában a vallási elemeket, később azonban – a 2002-es vereség
után – egyfajta „fanatikus” hit felé mozdult el: egyre erőteljesebben jelentek
meg beszédeiben a vallási motívumok. A vereséget például egyfajta próbatételnek
fogta fel, amelynek magasabb rendű értelme van. „Vereséget szenvedtünk, de nem
győztek le minket”; „a sok pénz legyőzte az igazságot”; „a nemzet nem lehet
ellenzékben” – igyekezett Orbán értelmezni a sokkoló tényt.
„Az utóbbi időben még nyilvánvalóbb – bizonyosan a 2006-os vereség is
közrejátszott ebben –, hogy magát a politikát helyezi vallási fundamentalista
alapra. Megjelenik a Jó és Gonosz harca, amelyben kizárólagos erkölcsi alapot
vindikál saját maga és a jobboldal számára. Ez a demokratikus pártversenytől
eléggé messze áll, joggal lehet antidemokratikus felfogásnak nevezni” – mutat rá
Debreczeni.
„Orbán, úgy tűnik, tényleg megtért, de nem világos pontosan, hogy kihez és hova”
– mondja a már idézett Gábor György, aki úgy gondolja, hogy mára a Fidesz
elnökének valláshoz való viszonyában inkább a személyes meggyőződés dominál: a
többszörösen megrendült politikus a hitben vél rátalálni a lelki egyensúlyára. A
vallástörténész ugyanakkor hozzáteszi: szellemi vezetői mintha egyfajta
szinkretista, többkomponensű hit felé orientálnák Orbánt. Mindenképpen érdekes
momentum a hivatalosan református vallású honatya elmozdulása a katolicizmus
irányába, ami a mai napig éles konfliktust generál Orbán protestáns mentora,
Balog Zoltán és Semjén Zsolt KDNP-elnök között. Hogy a katolikus egyház mégis
elsősorban politikusként érdekli a Fidesz vezetőjét, az Balognak a vallásügyi
bizottság élére helyezéséből is kiviláglik.
„Református közegben szenteket emleget, szó nélkül hagyja, hogy a választások
előtti Fidesz-kongresszuson a felszólalók egyfajta pogány istenkáromlást adnak
elő, Jézushoz és Barrabáshoz hasonlítva Orbánt, illetve Gyurcsányt. Ezzel a
politikai fundamentalizmussal Orbán a parlamenti demokráciáktól idegen módon
újfajta legitimációt igyekszik biztosítani saját magának és az általa vezetett
jobboldalnak” – magyarázza Gábor György. Az Istentől küldött vezető ugyanis nem
a néptől, hanem a természetfeletti világból nyeri a „felkenetést”, veresége
pedig csakis időszakos lehet, hiszen a Jó és Gonosz ősi harcában az ellenség nem
győzhet.
„A probléma csak az, hogy Európában már régen felismerték, hogy ez a felfogás
szükségszerűen kirekesztéshez vezet” – mondja rá Gábor György.
személyes krédóját politikai krédóvá emeli. Az országot „keresztény
miniszterelnökként”, kvázi jó pásztorként irányítja. E bibliai kép gyakorta
felbukkan a jobboldalon vele kapcsolatban. A 2002-es kampánykörútja során
megesik, hogy így „konferálják fel”, de a már idézett 2005-ös adventi
bizonyságtételében maga is utal „elhívására”. „Azóta (a konfirmáció óta – a
szerk.) annak a mondatnak a jegyében próbálok élni, meg végzem a munkámat, amit
úgy hívnak, hogy az Isten dicsőségére és az emberek javára élni. (…) Nekem az
országot kell építenem, kis o-val, az országot – ami a magyar nemzet e világi
országa –, és nagy O-val is, az országot, Isten országát, és ez a magasabb rendű
célja és értelme annak, amit teszek. Mindenfajta politikai kalkuláción túli,
afölött álló, magasabb rendű értelem. És egyre inkább érzem, hogy erőt ad, hogy
ennek a szolgálatába állhattam, és ennek a szolgálatának szentelhettem magamat.
(…) Lassan kezdem megérteni, bár református vagyok, hogy az ember akkor a
legerősebb, amikor térden áll.” A Balás Béla kaposvári püspök és Balog Zoltán
református lelkész által vezetett beszélgetés végén a püspök egy somogyi
faragású pásztorbotot ajándékoz Orbánnak, megjegyezve, hogy úgy adja mint
munkaeszközt.
Visszatérve az 1998–2002 közötti időszakhoz, a miniszterelnök anyagi és
szimbolikus gesztusokkal erősíti a hagyományos egyházakhoz fűződő viszonyát.
Ezek sora meglehetősen hosszú: a szent ereklyeként tisztelt korona a
Parlamentben kap új otthont, majd Esztergomba és vissza úsztatják a Dunán;
gőzerővel beindul a templomok felújítása állami segítséggel, a kistelepülések
papjainak, lelkészeinek fizetését pedig központilag egészítik ki; kísérlet
történik a válásszabadságról szóló törvény módosítására, illetve az egyházak
jogszabályi „osztályozására”. Eközben Orbán rendszeres résztvevője –
miniszterelnökként – vallási szertartásoknak, körmeneteknek. A millennium évében
az Új ember című katolikus folyóiratnak így nyilatkozik: „Nincs kétségem afelől,
hogy Magyarország és a kereszténység, a magyarok és a történelmi egyházak
egymástól nem választhatók el.”
Debreczeni szerint Orbán miniszterelnökként még „hideg fejjel”, tudatosan
használta politikájában a vallási elemeket, később azonban – a 2002-es vereség
után – egyfajta „fanatikus” hit felé mozdult el: egyre erőteljesebben jelentek
meg beszédeiben a vallási motívumok. A vereséget például egyfajta próbatételnek
fogta fel, amelynek magasabb rendű értelme van. „Vereséget szenvedtünk, de nem
győztek le minket”; „a sok pénz legyőzte az igazságot”; „a nemzet nem lehet
ellenzékben” – igyekezett Orbán értelmezni a sokkoló tényt.
„Az utóbbi időben még nyilvánvalóbb – bizonyosan a 2006-os vereség is
közrejátszott ebben –, hogy magát a politikát helyezi vallási fundamentalista
alapra. Megjelenik a Jó és Gonosz harca, amelyben kizárólagos erkölcsi alapot
vindikál saját maga és a jobboldal számára. Ez a demokratikus pártversenytől
eléggé messze áll, joggal lehet antidemokratikus felfogásnak nevezni” – mutat rá
Debreczeni.
„Orbán, úgy tűnik, tényleg megtért, de nem világos pontosan, hogy kihez és hova”
– mondja a már idézett Gábor György, aki úgy gondolja, hogy mára a Fidesz
elnökének valláshoz való viszonyában inkább a személyes meggyőződés dominál: a
többszörösen megrendült politikus a hitben vél rátalálni a lelki egyensúlyára. A
vallástörténész ugyanakkor hozzáteszi: szellemi vezetői mintha egyfajta
szinkretista, többkomponensű hit felé orientálnák Orbánt. Mindenképpen érdekes
momentum a hivatalosan református vallású honatya elmozdulása a katolicizmus
irányába, ami a mai napig éles konfliktust generál Orbán protestáns mentora,
Balog Zoltán és Semjén Zsolt KDNP-elnök között. Hogy a katolikus egyház mégis
elsősorban politikusként érdekli a Fidesz vezetőjét, az Balognak a vallásügyi
bizottság élére helyezéséből is kiviláglik.
„Református közegben szenteket emleget, szó nélkül hagyja, hogy a választások
előtti Fidesz-kongresszuson a felszólalók egyfajta pogány istenkáromlást adnak
elő, Jézushoz és Barrabáshoz hasonlítva Orbánt, illetve Gyurcsányt. Ezzel a
politikai fundamentalizmussal Orbán a parlamenti demokráciáktól idegen módon
újfajta legitimációt igyekszik biztosítani saját magának és az általa vezetett
jobboldalnak” – magyarázza Gábor György. Az Istentől küldött vezető ugyanis nem
a néptől, hanem a természetfeletti világból nyeri a „felkenetést”, veresége
pedig csakis időszakos lehet, hiszen a Jó és Gonosz ősi harcában az ellenség nem
győzhet.
„A probléma csak az, hogy Európában már régen felismerték, hogy ez a felfogás
szükségszerűen kirekesztéshez vezet” – mondja rá Gábor György.
Rossz tanácsadók
Az Orbán házaspár első két gyermekét – Ráhelt és Gáspárt – Iványi Gábormetodista lelkész keresztelte meg 1993-ban és 1994-ben, aki egyben a szülők
házasságát is megáldotta. A lelkész lapunknak elmondta, hogy Orbánék a köztük
lévő jó kapcsolat alapján kérték meg a szertartás elvégzésére. A Fidesz
elnökének vallási megnyilvánulásai kapcsán Iványi úgy fogalmazott: „Helyeslem,
ha mindenki nyíltan képviseli hitbeli meggyőződését, de azt is, ha szigorú
önmagával és másokkal szemben annak megítélésében, hogy mi a magán- és mi a
közügy. Úgy látom, most ebben a kérdésben rossz tanácsadók állnak a volt
miniszterelnök mögött. Ha egy állami vezető (ilyen minőségében) teológiai
kérdésekről nyilatkozik, akkor tekintettel kell lennie a vallásilag sokszínű
nemzet minden tagjára.”
Országépítő egyházak
Balog Zoltán református lelkész, Orbán Viktor szellemi mentora nem kívánt apolitikus hitbeli meggyőződéséről nyilatkozni, mondván, hogy ez nem lenne
etikus. Ugyanakkor kifejtette lapunknak: nem az a kérdés, hogy egy
miniszterelnöknek joga van-e keresztényként vezetni az országot, hanem az, hogy
ebben az esetben tettei milyen viszonyban vannak a keresztény elvekkel.
„Az egyházi közösségek támogatása sem feltétlenül ideológiai hovatartozás
kérdése, hiszen azt minden józan országvezető beláthatja, hogy az olyan
közösségeket – ezek lehetnek civil szervezetek is –, amelyek közösségteremtő
erővel bírnak, és az emberek boldogulásán munkálkodnak, érdemes támogatni. Orbán
Viktor soha nem diszkriminált más felekezetű vagy hitű embereket – jelentette ki
Balog.
No comments:
Post a Comment