Julia Garvey

Lovely, busty, and shapely brunette knockout Julia Garvey 

Happy Birthday

Sara Jean Underwood pulling down panties

A happy birthday to the cute, slim and sunny blonde sprite Sara Jean! Playmate of the Month in July, 2006 issue and Playmate of the Year in 2007.

Dat azz...

Megvannak az ősmagyarok

KOLOZSI ÁDÁM

2015.03.14. 12:57

A régészet hozhatja meg az áttörést a magyar őstörténetben: magyaros sírok keleten, megvan Etelköz, Levédia csak félreértés lehetett. Az orosz régészek a Volga - Déli-Urál térségében maradt keleti magyarok nyomait is megtalálhatták - mondja Türk Attila; a magyar őstörténet szempontjából fontos keleti kapcsolatokat újra kiépítő régészt a legfrissebb ásatások jelentőségéről és történelmünk újraírásáról kérdeztük.

A tudományos népszerűsítő előadásaimon néhányan azt hiszik, hogy az őstörténet tiltott téma, és milyen bátor vagyok, hogy ezzel foglalkozom, mert az ilyen hamar megütheti itthon a bokáját

– meséli a témával kapcsolatos népi legendákról az a magyar régész, aki felfedezéseivel újraírhatja azt, amit az elődeink útjáról idáig tudni véltünk. Már önmagában az is bőven hírértékű lenne, hogy ezt az embert Türk Attilának hívják, aminél frappánsabb név ebben a szakmában csak az Ásató Kadosa vagy a Rovó Turán lehetne.

A nevekkel való hülye viccelődést itt abba is hagyhatjuk (Türk Attila pechjére egyébként ugyanezen a néven publikált egy laikus őstörténetben is utazó újságíró), mert most tényleg érdekes és jelentős dolgokról van szó. A lényeg, hogy az utóbbi években gőzerővel újraindultak az őstörténeti kutatások, és nagyon úgy néz ki: a honfoglalást megelőző vándorlás eléggé máshogy zajlott, mint ahogy azt a kutatók korábban képzelték, de az egész korai magyar történelem kapott egy jelentősebb gellert. Nemrég mi is megírtuk, hogy az Akadémián megalakult Magyar Őstörténeti Témacsoport szerint az újabb régészeti eredmények fényében kicsit minden máshogy volt. Most elmondjuk, hogyan.

Én csak a leleteknek hiszek

„Gyakorlatilag napról-napra bővül a kelet-európai régészeti forrásanyag, az egész rendkívül perspektivikus” — kezdett bele Türk Attila, amikor arra kértük, mesélje el kicsit részletesebben is, hogyan változik mostanában a múltunk. Neki néhány éve az volt a nagy vállalása egy akadémiai ösztöndíj keretében, hogy módszeresen átnézi, mit árulnak el őseinkről a volt Szovjetunióban az Urál és a Kárpátok között kiásott új leletek.

2005 óta szisztematikusan végigjárta az orosz, ukrán, moldáv múzeumokat, évi két-három hónapot tölt kint, és újra kiépítette azokat a tudományos keleti kapcsolatokat, amelyek a rendszerváltás óta hibernálódtak. A szintén keleti eredetű és szintén őstörténet-fanatikus bulgárok is ezt az utat járták, nem véletlenül: az orosz régészeket még akkor is a világ legjobbjai között jegyezték, amikor a kilencvenes években időnként természetben kapták a fizetésüket. Minden mikrorégiónak jó néhány specialistája van; a sztyeppei civilizációkról náluk gyűlt össze a legnagyobb tudás.

Galéria: Megvannak az ősmagyarokFotó: Türk Attila

Jó néhány meglepő felfedezés is van arrafelé. A meteoritról is híres Cseljabinszkban a raktárból került elő egy 40 éve kiásott, de azóta sem publikált leletegyüttes, melyben az aranyozott, palmettás díszítésű lószerszám veretek kiemelkedőek. Szergej G. Botalov, egy nálunk is több alkalommal megfordult régész első pillantásra felismerte a magyar honfoglalás kori leletekkel való hasonlóságot, rendezett egy kamara-kiállítást, amelyet aztán néhány helyi fémkeresős kincsvadász is látott.

Hozhatunk még ilyeneket

— ejtették el mellékesen, és másnapra tényleg bevittek egy nagy doboz hasonló fémtárgyat, szerencsére a megtalálási helyüket jelző GPS koordinátákkal együtt. Így fedezték fel aztán a szenzációs uelgi lelőhelyet, nagyon sok „magyar-gyanús”, a honfoglalók kultúrájával közeli párhuzamot mutató lelettel.

Ez az egyik legnagyobb magyar vonatkozású felfedezés mostanában. Bár a sírok többsége még a föld alatt van, és eléggé le is vannak rabolva, egyértelmű, hogy sok itteni tárgy nagyon-nagyon hasonlít a 10. századi Kárpát-medencei sírokban találtakhoz. Mivel ráadásul nagyjából egyidősek is velük, szintén a 9-10. századból valók,

könnyen lehetnek az Urál térségében maradt magyarok bizonyítékai is.

De a magyar őstörténet számára a helyi 7–8. századi előzmények kérdése lesz a legizgalmasabb, hogy milyen gyökerekből ered ez a hagyaték. Nem véletlen, hogy két éve most már rendszeresen mennek ki az ásatásokhoz kutatók és pázmányos hallgatók is; ők az Uráli Orosz-Magyar Régészeti Expedíció keretében dolgoznak a lelőhely feltárásán.

Egy lovas nomádnak ez semmi

Az igazán fura, hogy miközben ezek a távoli leletek meglepően hasonlítanak a honfoglalás kori Kárpát-medenceiekre, hasonlóakat sokkal kisebb számban találtak a közelebbi területeken. Pedig a kutatók korábban egyértelműen ide, a Kazár Kaganátus belső területeire helyezték a magyarokat. A Don-Donyec vidékén, az állítólagos levédiai szállásterületen azonban alig vannak magyaros leletek; az itteni szaltovói kultúrkörhöz a korai magyaroknak valójában nem sok közük volt. Nem is nagyon fértünk volna el errefelé: ez a vidék sűrűn be volt telepítve alánokkal.

Korábban már a nyelvészetben is felmerült, hogy Levédia valójában csak Etelköz egyik része, a kazárokkal kapcsolatban lévő Levedi törzsfő szállásterülete lehetett. Az önálló Levédiával együtt most az egész kazár kapcsolat jelentősége megkérdőjeleződött. De ha nem a kazároktól, akkor honnan van annyi (jelenleg éppen 491-re taksált) ótörök jövevényszó a magyar nyelvben, hol éltünk tartósan török népek közelében? Biztosan még nem tudhatjuk, de lehetőségek azért vannak: török nyelvű népek nagy valószínűséggel már a 6–7. századtól éltek ugyanis a Volga vidéken, és a Kárpát-medencében talált avar népességgel való együttélés révén is kerülhettek török szavak a magyar nyelvbe.

A lényeg: a magyarok elődeinek vándorlása a Volga és a Kárpátok között legfeljebb néhány évtized alatt mehetett végbe.

„Ezek a távolságok egy lovas nomád népnek nem jelentenek különösebb megterhelést, az avarok például a mai Mongólia területéről jöttek” — teszi hozzá Türk Attila. A régész szerint azonban továbbra sem ismerjük eléggé a történelmi hátterét ennek a gyors nyugatra költözésnek.

Napjainkig a legnagyobb őstörténeti rejtély, hogy a dél-uráli szállásterületről miért keltek át a magyarok a Volgán és miért költözött nyugatra egy részük?

Erre még csak történeti modell sincs, de a történelmet ismerve nehezen képzelhető el, hogy ez ne valamilyen katonai-politikai konfliktus hatására történt volna. Egy ukrán régész rövidesen magyarul is megjelenő könyve szerint a magyarok egy részének az átkelésére és a Dnyeper folyó mentén való megtelepedésére a kazárok engedélyével kerülhetett sor: a Kazár Kaganátusnak a szláv törzseket az etelközi szállásokról kontrolláló magyar törzsek stratégiailag lehettek fontosak. Mindez azonban későn, csak a 840–850-es években történt volna – amúgy az írott forrásokban is csak ekkortól tűnnek fel a magyarok elődei a Volgától nyugatra.

Hol sírjaink domborulnak

Az újabb őstörténeti feltárások igazán nagy, és legkomolyabb bizonyítékokon nyugvó szenzációja azonban az etelközi szállásterület megtalálása és egyre pontosabb körülhatárolása. Korábban nem sok remény volt rá, hogy egy ilyen gyors és rövid vándorlás állomásai valaha meglehetnek, ehhez képest az utóbbi időben annyi „magyar gyanús” leletet találtak Kirovograd-Krivoj Rig-Poltava-Dnyipropetroszk térségében, mint amennyi az eltérő időszakban, de sokkal tovább itt élő szkítáktól és később a besenyőktől sem maradt a környéken.

Galéria: Megvannak az ősmagyarokFotó: Türk Attila

E leletkör jelentősége, hogy miközben egyértelműen kimutatható benne a dél-uráli eredet, akár konkrét, onnan származó tárgyakban is, világosan benne vannak a honfoglalás kori anyagi műveltség gyökerei is. Ennek épp az lehet a magyarázata, hogy viszonylag gyorsan mehettünk át a területen, így nem volt idő jelentős kulturális átvételekre;

talán a magyar nyelv is ugyanezért maradhatott meg.

Az etelközi, vagy ahogy a régészek nevezik, Szubbotyici-leletkörből mára tucatnyi lelőhelyet és száznál is több temetkezést tártak fel. Ezeket ¹⁴C keltezéssel is a 9. század második felére lehet datálni, a palmettás aranyozott ezüst díszítmények pedig egyértelmű kapcsolatban vannak a Kárpát-medencei leletanyaggal. Mindezt olyan leletek egészítik ki - bizánci selyem, szláv eredetű kerámiák - amelyekről a történelmi források alapján is tudjuk, hogy háború és kereskedelem révén a magyarokhoz kerülhettek. „Etelköz esetében a régészeti leletek és az írott források most meglepően nagy összhangban vannak egymással.”

Az etelközi területekről aztán elég hamar megkezdődött a Kárpát-medence feltérképezése, hiszen a karoling-morva konfliktusba a magyar hadsereg bekapcsolódott. Ma már vannak olyan régészeti adatok is, melyek szerint 895 előtt is előfordulnak jellegzetes, honfoglalás kori mellékletekkel eltemetett sírok a Kárpát-medencében, többnyire magányos, vagy kisebb sírszámú fegyveres férfisírokból álló temetők. Ezek alapján egyre biztosabb, hogy a honfoglalást egy konkrét év helyett egy néhány évtizedes, kb. 860–907 közötti folyamat eredményének érdemes tekinteni.

Unokáink leborulnak

A „magyar gyanús” vagy „magyaros” jelzőt azért kell idézőjelbe tenni, mert az a régebbi régészeti felfogás, mely nagyjából zárt egységeknek tekintette az egyes népeket, melyek biliárdgolyóként gurulnak fel-alá a történelem színpadán, mára nagyon idejét múlta. Az egyes leletek etnikai azonosítása mindig problematikus, de elvi szinten is komoly kétségek merültek fel a népcsoportok és a – jellegzetes tárgyak, alkalmazott motívumok alapján azonosított – régészeti kultúrák megfeleltethetősége körül. Valójában semmit nem lehet mondani a tárgyak egykori tulajdonosainak az identitásáról, a nyelvéről meg még annyit sem.

Én egy tarsolylemezt tudok vizsgálni, de azt, hogy mit gondoltak magukról a magyarok elődei, soha nem fogom tudni

– hangsúlyozza Türk Attila is. Az efféle óvatosságok jelentőségét azonban a nagyközönség nem nagyon szokta díjazni. A legtöbben egyértelmű válaszokat várnak, miközben a szakmai felvetések nemzeti identitáskérdésekkel keverednek össze.

„Fontosnak tartom, hogy a tudomány kilépjen az elefántcsonttoronyból, de az őstörténet sokaknak hit- és nem történeti kérdés , és ezt ki is használják a sarlatánok. Vitatkozni csak akkor van értelme, ha van legalább egy minimális közös alap, ha a fekete mindkettőnknek fekete, a fehér pedig fehér.”

Bár a szélesebb közvéleménynek is fontos, hogy „honnan jöttünk”, most már nem magyar belügyről van szó: az újabb régészeti felfedezések miatt nemzetközileg is egyre érdekesebb a magyar kérdés. Türk Attila úgy látja, hogy Kelet-Európa kora középkori történetében ma a magyarok elődeinek kutatása az egyik legperspektivikusabb kutatási terület.

Galéria: Megvannak az ősmagyarokFotó: Türk Attila

Miközben az Etelköz már a „miénk”, a magyarok elődeinek történetével kapcsolatban még egy rakás megválaszolatlan őstörténeti kérdés van, és az újabb természettudományos módszerek beépülése is nagyon sok újdonságot hozhat. A stroncium izotópos vizsgálatokkal például most már azt is pontosan ki lehet mutatni a fogmaradványokból, hogy egy illető hol élt az élete során. Bár a nemzetközi régészetben ez a migrációkutatás fő módszere, nálunk idáig nem volt remény az alkalmazására. Pedig a honfoglalás körüli évekből származó, Szeged környékén feltárt sírokban olyanok nyughatnak, akik még az Etelközben születtek – akár ezt is lehetne bizonyítani.

Türk Attila titkon abban is bízik, hogy talán egyszer sikerül majd konkrét rokoni kapcsolatot kimutatni az etelközi és kárpát-medencei sírokban lévő maradványok között. „Óriási szerencse kell hozzá, de korábban azt se hitte volna senki, hogy sikerül megtalálnunk a magyarok nyomait az Urál és a Kárpát-medence között. És ez már megvan.”

Karen McDougal

Strikingly tall (5'8"), shapely, and statuesque 

brunette knockout 

voted the second sexiest playmate of the 90s

Happy Birthday

Yummy

MARK ADNUM: MATTHEW SHEPARD AND THE GATEKEEPERS OF GAY ORTHODOXY

Stephen Jimenez talks to Mark Adnum about the truth behind the myth.

Journalist Stephen Jimenez spent 13 years researching The Book of Matt: Hidden Truths About the Murder of Matthew Shepard, which argues that the Matthew Shepard story, a US 21-year-old student who was allegedly beaten to death for being gay in 1998, as it has been popularly told has little, if anything, to do with the details of Matthew’s life and death. He spoke with me this week about the book, and some of the well-guarded territory it covers.

Mark Adnum: You’ve said that the media reported the story of Matthew’s murder ‘inaccurately from the beginning’, and as a result ‘an overtly simplistic narrative got set in stone’. What core elements of the story are inaccurate?

Stephen Jimenez: Nearly every national news organisation originally reported that Matthew Shepard and his killers were strangers on the night they met. But Aaron McKinney and Matthew Shepard were not strangers. On the contrary, they had a tangled friendship and personal relationship that involved sex and drugs, primarily crystal meth. They partied together, bought and sold meth from each other, and had gotten to know each other months before the October 1998 attack. Interestingly, Aaron and Matthew were friends before Aaron and his accomplice Russell Henderson began their friendship in early summer 1998.

Stephen Jimenez

We’ve heard endlessly about Matthew being the victim of a ‘hate crime’, murdered ‘because he was gay’. As recently as last week, Rachel Maddow on her NBC News show repeated as fact that Matthew had been ‘beaten, tortured and tied to a fence, and left to die, because he was gay’. However, Cal Rerucha, the Albany County attorney who prosecuted the case and served for four consecutive terms, has stated unequivocally that there wasn’t evidence of a hate crime, even if there had been a state or federal hate-crime law in place at the time. He was a fierce advocate for the Shepard family during the trial, but has steadfastly refused to cooperate with attempts to use the Shepard case as a case study of a civil-rights violation based on sexual orientation. Last September, he told the Casper Star Tribune, ‘If meth [hadn’t been present] in this case, we wouldn’t have had a murder’. Rerucha’s view is fully supported by several current and former Wyoming law-enforcement officers with firsthand knowledge of the Shepard case.

Both McKinney and Henderson were routinely described in media reports as ‘the killers’. Both were said to have beaten Matthew, allegedly for the same homophobic motives. But I found no evidence that Russell ever assaulted Matthew or had any reason to hurt him. That doesn’t make Russell ‘innocent’, or not responsible for his role, but I remain haunted by the miscarriage of justice in the case against Russell Henderson. I go into those details in the book, but what troubles me most is that he never had a trial with the opportunity to tell his side of the story. It did not come out until after he was convicted and sentenced to two life terms that Albany County only had enough money for one trial. How can we consider it morally just that one man (McKinney) beat Matthew with the barrel of a gun until his skull collapsed, and his accomplice (Henderson) tried to stop him and got struck across the face by McKinney with the murder weapon, yet both defendants got the same sentence of two life terms?

MA: The Matthew Shepard Foundation implied that The Book of Matt would ‘tarnish Matthew’s memory’ and you’ve been attacked by many people who question your motives for writing the book. Why did you write it?

SJ: I wrote it because I realised that complex truths – the truths all of us share as human beings – are being increasingly reduced to half-truths in our age of infotainment, media hype and mediocrity. I saw how Matthew had been fashioned into a celebrity on his deathbed to advance a cause, with little attention to the real circumstances behind his tragedy.

I think of the new movie about Alan Turing – The Imitation Game. Here’s the story of a gay man whose real life, including its all-too-human complications, had to be buried – and his life tragically sacrificed – because we couldn’t deal with those complexities and also laud his heroic accomplishment in bringing a speedier end to WWII. To me, it’s a subtle form of homophobia to exclude from Matthew’s memory all those things that made him human, including his flaws. As gay people, we shouldn’t be held to a different standard of being human than anyone else.I quoted journalist Ellen Goodman in The Book of Matt, talking about the false mythologising of Private Jessica Lynch’s exploits in the Iraq War. I think Goodman says it best: ‘There is something terrible about the alchemy that tries to turn a human into a symbol… To turn a human into a symbol, you have to take away the humanity.’

And if we’re serious about helping other young people avoid the tragedy that destroyed Matthew’s life, a single message about hate isn’t enough. Without a doubt, Matthew’s murder was a catalyst and a flashpoint for raising awareness about homophobia. However, after researching and investigating his murder for over a decade, I’m also aware of what has been lost by covering up the complex truths surrounding his killing and the motives behind it. In 1998, when Matthew was killed, there was already a burgeoning crystal-meth epidemic moving through parts of both rural and gay America, including Wyoming. The state still has some of the highest rates of meth abuse in the nation today. But the national media wasn’t reporting that story then, and didn’t begin to look at it seriously until years later. In the gay community in particular, many more young people like Matthew (and his assailants) have fallen prey to this corrosive drug. And the meth epidemic continued to spread to other parts of the nation, where it’s still a problem today.

That’s also why I wrote The Book of Matt – to examine the web of issues Matt faced, which so many other young people face today. It’s a lonely and frightening road, and we owe it to them to pay attention.

MA: Makes sense to me, but not everyone shares that view. The ‘Gay Voices’ section of the Huffington Post declined to publish this interview but instead, the same week, published a nostalgic article about Matthew by Judy Shepard, Matthew’s mother. Elsewhere, gay journalist Neal Broverman labelled your book a ‘trutherism’, vowing never to read it. The organisation Media Matters has organised a campaign against you and your book, much of it malicious and personal. What’s your take on these peculiar pockets of hostility?

SJ: Neil Broverman dismissed my book without reading it. He also personalised his anger over the mere fact of my reporting and asserted it was ‘simply luck’ that he himself ‘wasn’t tied to a post and left to die’. Broverman’s was a gut, emotional reaction to the undeniable fact that many gay males have been brutally assaulted and even murdered in America for being gay. I understand that, but that fact does not change the complex facts surrounding Matthew’s murder.

Like every other gay male in America, I was deeply affected by Matthew Shepard’s murder. Indeed, I, too, believed the simple black-and-white hate-crime narrative when I first travelled to Wyoming to do research for a screenplay that I planned to write about the murder. When confronted with new information indicating Matthew had known Aaron long before the night he was fatally beaten, and that crystal meth was the glue that connected the two young men, the journalist in me responded without regard to the political consequences.

I understood that I was playing with fire, that if my reporting corroborated these new assertions some members of the advocacy establishment would revile me. I figured if my heroes, like Randy Shilts (And the Band Played On) and Larry Kramer (The Normal Heart), had the guts to champion the truth during the AIDS epidemic and endure the criticism of people I have come to regard as ‘reactionary progressives’, then I should, too. 

Media Matters launched a concerted, relentless smear campaign against me. Anytime my book received positive notice, which was often, Media Matters launched an assault to protect the orthodoxy. At the same time, people around the country were starting to read my book for themselves. A number of them were people with firsthand knowledge of the tangled relationship between Matthew and Aaron, or of the inaccurate media reports that followed the attack. They had lived it, and for 15 years they had sat by in dismay as a tragedy was mythologised into a legend, a brutal murder became martyrdom, and a flesh-and-blood young man transmogrified into an icon. Several reached out to me, and the paperback edition of my book, which appeared a year after the hardcover, contains an afterword that recounts many instances of corroboration of my reporting that only came to light after my book was published. Also, Out.com gave me the opportunity to share details of some of the corroboration and to respond directly to the Media Matters smear campaign, and I did so in late November of 2014 at their site.

MA: Speaking after Charlie Hebdo, Salman Rushdie said that ‘frontiers are dangerous places’, since writers and artists are vulnerable when they venture on to sacred ground. I imagine that you’ve learned plenty about what Rushdie describes as the ‘people in the world who don’t want the universe opened up a little more, who in fact would rather prefer it to be shut down’.

SJ: Frontiers are dangerous places, and I must admit that the period since my book came out has been quite the learning experience. Fifteen years ago I would have predicted that the internet would increase transparency and enhance understanding among people and groups. But now I have a deep appreciation for the degree to which it can be wielded as a weapon with the intention to silence, distort and even destroy. As a journalist, I hope my fellow citizens will become more aware of the extreme importance of being smart consumers of online information and opinions. As a gay man, I hope the immense strides that have been made in recent years with respect to our rights, protections and societal acceptance and understanding will give all members of our community the sense of security and confidence required to respond to events based on facts, not fear.

I never before fully appreciated the degree to which some on the left can be just as closed-minded and vindictive as their counterparts on the right. I had always considered myself a progressive, but I thought this meant being sceptical of the media, questioning authority and following the money. Now that I understand self-described liberals can be as likely to suppress the truth as conservatives in defence of their turf, I no longer have any use for those political labels.

While I toured the US with The Book of Matt, some of the commentators most willing to engage in meaningful conversation – especially on radio – were libertarians. They weren’t ‘pro’ or ‘con’, ‘left’ or ‘right’; they just wanted to hear what I’d learned in the course of my research and investigation, and how I substantiated my findings. It was a refreshing break from the usual us-versus-them humdrum that we’ve all become so sick of.

I think we’re suffering miserably right now from becoming entrenched in our various orthodoxies, whether secular or religious. We need a renaissance of open-mindedness and free thinking. The dangerous frontier of asking tough questions is exactly where progressive journalists, artists and writers ought to be. It isn’t our job to protect special interests of any persuasion, no matter how well intentioned they are. That means we will be constantly confronting orthodoxies and taboos of various kinds, which will inevitably make some people angry.

The sense of real danger I felt was during the reporting phase. There were a couple of occasions when I was threatened overtly or covertly for digging into the methamphetamine underworld. Aaron McKinney himself warned me that I was ‘poking into a hornet’s nest’. And he was right. Although many of the drug operators involved in this story knew there was ‘more’ to the story of Matthew’s murder, the hate-crime scenario helped keep their names out of the case, so they were okay with that. A few eventually went to prison, and a few eventually left the drug world behind. Some were troubled by the secret they were carrying about the meth underpinnings of Matthew’s murder and decided to open up to me.

At one point in Laramie, Wyoming, my ABC News producing partner Glenn Silber and I realised we were being watched by some of the drug dealers, but also by law enforcement. They all wanted to know what we knew, and what the impact would be for them if more of the truth came out. I came to rely on several law-enforcement officers in Wyoming while working on this story – dedicated public servants with maximum integrity – and their cooperation with me was dangerous for them. A few are still on the job today. But I also encountered corrupt cops who have lied repeatedly about the Shepard murder out of self-protection and to advance their careers. To be honest, I was more afraid of those cops than I feared the drug dealers I interviewed. The cops had more to lose, and their betrayal of the law they’d sworn to uphold was more egregious.

I’m more committed to free speech now than I’ve ever been. It’s a precious right and privilege we should never take for granted, and we need to protect it fiercely. But we also need to exercise our free speech responsibly, not as another gesture of ‘us’ versus ‘them’. We have to confront our double standards at every turn. This isn’t a new message, of course. The Greeks, Romans, Shakespeare, Dostoevsky, etc, have all told us before: we’ve met the enemy and, more often than not, he’s us.

Mark Adnum has been writing for spiked and other websites since 2002. More recently he has been based in Indonesia where he helps libraries and environmental organisations build catalogues and web presences.. Follow him on Twitter:@Mark_Adnum

Stephen Jimenez is an award-winning journalist, author and filmmaker. In 2012, he was a Norman Mailer Nonfiction Fellow. Among his accolades are the Writers Guild of America Award, the Mongerson Award for Investigative Reporting (Northwestern University Medill School of Journalism), and an Emmy. He has written and produced programmes for ABC News 20/20, Dan Rather Reports, Nova, Fox, Court TV, and others. His work has been published by the Daily Beast, Medium, the New York Post, Byliner and Out.

The Book of Matt: Hidden Truths about the Murder of Matthew Shepard, by Stephen Jimenez, is published by Steerforth Press. (Order this book from Amazon(UK).)

Why I am a Climate Change Skeptic

Patrick Moore

Co-founder, chair, and chief scientist, Greenspirit Strategies

[Editor’s Note: Patrick Moore, Ph.D., has been a leader in international environmentalism for more than 40 years. He cofounded Greenpeace and currently serves as chair of Allow Golden Rice. Moore received the 2014 Speaks Truth to Power Award at the Ninth International Conference on Climate Change, July 8, in Las Vegas. Watch his presentationabout this piece at the video player to the left.]

Video

I am skeptical humans are the main cause of climate change and that it will be catastrophic in the near future. There is no scientific proof of this hypothesis, yet we are told “the debate is over” and “the science is settled.”

My skepticism begins with the believers’ certainty they can predict the global climate with a computer model. The entire basis for the doomsday climate change scenario is the hypothesis increased atmospheric carbon dioxide due to fossil fuel emissions will heat the Earth to unlivable temperatures.

In fact, the Earth has been warming very gradually for 300 years, since the Little Ice Age ended, long before heavy use of fossil fuels. Prior to the Little Ice Age, during the Medieval Warm Period, Vikings colonized Greenland and Newfoundland, when it was warmer there than today. And during Roman times, it was warmer, long before fossil fuels revolutionized civilization.

The idea it would be catastrophic if carbon dioxide were to increase and average global temperature were to rise a few degrees is preposterous.

Recently, the Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC) announced for the umpteenth time we are doomed unless we reduce carbon-dioxide emissions to zero. Effectively this means either reducing the population to zero, or going back 10,000 years before humans began clearing forests for agriculture. This proposed cure is far worse than adapting to a warmer world, if it actually comes about.

IPCC Conflict of Interest

By its constitution, the IPCC has a hopeless conflict of interest. Its mandate is to consider only the human causes of global warming, not the many natural causes changing the climate for billions of years. We don’t understand the natural causes of climate change any more than we know if humans are part of the cause at present. If the IPCC did not find humans were the cause of warming, or if it found warming would be more positive than negative, there would be no need for the IPCC under its present mandate. To survive, it must find on the side of the apocalypse.

The IPCC should either have its mandate expanded to include all causes of climate change, or it should be dismantled.

Political Powerhouse

Climate change has become a powerful political force for many reasons. First, it is universal; we are told everything on Earth is threatened. Second, it invokes the two most powerful human motivators: fear and guilt. We fear driving our car will kill our grandchildren, and we feel guilty for doing it.

Third, there is a powerful convergence of interests among key elites that support the climate “narrative.” Environmentalists spread fear and raise donations; politicians appear to be saving the Earth from doom; the media has a field day with sensation and conflict; science institutions raise billions in grants, create whole new departments, and stoke a feeding frenzy of scary scenarios; business wants to look green, and get huge public subsidies for projects that would otherwise be economic losers, such as wind farms and solar arrays. Fourth, the Left sees climate change as a perfect means to redistribute wealth from industrial countries to the developing world and the UN bureaucracy.

So we are told carbon dioxide is a “toxic” “pollutant” that must be curtailed, when in fact it is a colorless, odorless, tasteless, gas and the most important food for life on earth. Without carbon dioxide above 150 parts per million, all plants would die.

Human Emissions Saved Planet

Over the past 150 million years, carbon dioxide had been drawn down steadily (by plants) from about 3,000 parts per million to about 280 parts per million before the Industrial Revolution. If this trend continued, the carbon dioxide level would have become too low to support life on Earth. Human fossil fuel use and clearing land for crops have boosted carbon dioxide from its lowest level in the history of the Earth back to 400 parts per million today.

At 400 parts per million, all our food crops, forests, and natural ecosystems are still on a starvation diet for carbon dioxide. The optimum level of carbon dioxide for plant growth, given enough water and nutrients, is about 1,500 parts per million, nearly four times higher than today. Greenhouse growers inject carbon-dioxide to increase yields. Farms and forests will produce more if carbon-dioxide keeps rising.

We have no proof increased carbon dioxide is responsible for the earth’s slight warming over the past 300 years. There has been no significant warming for 18 years while we have emitted 25 per cent of all the carbon dioxide ever emitted. Carbon dioxide is vital for life on Earth and plants would like more of it. Which should we emphasize to our children?

Celebrate Carbon Dioxide

The IPCC’s followers have given us a vision of a world dying because of carbon-dioxide emissions. I say the Earth would be a lot deader with no carbon dioxide, and more of it will be a very positive factor in feeding the world. Let’s celebrate carbon dioxide.

Twitter: 

 EcoSenseNow

Dr. Patrick Moore is the co-founder, chair, and chief scientist of Greenspirit Strategies, a Vancouver-based consulting firm that provides paid public relations efforts, lectures, lobbying, opinions, and committee participation to government and industry on a wide range of environmental and sustainability issues. He is a frequent public speaker at meetings of industry associations, universities, and policy groups.

He is a founding member of Greenpeace and served for nine years as president of Greenpeace Canada and seven years as a director of Greenpeace International. As the leader of many campaigns Dr. Moore was a driving force shaping policy and direction while Greenpeace became the world’s largest environmental activist organization.

Patrick Moore (pmoore@allowgoldenricenow.org) was a cofounder and leader of Greenpeace for 15 years. He is now chair and spokesman for Allow Golden Rice.