November 17
Czinege Lajos
A hadseregtábornokAz alábbi interjú Czinege Lajos hadseregtábornokkal – Kádár János honvédelmi miniszterével, a nyugállományú miniszterelnök-helyettessel –, 1993 õszén készült. A kommunista önkényuralom fõtisztje 1998-ig vette át a Leányfaluban volt kétszintes villájában a részére biztosított nyugdíjat. Fia: Czinege József magánvállalkozó, a demokrácia elsõ titkosszolgálati minisztere, az Antall-kormány belügyminisztere, majd a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Boross Péter Gábor nevû fiával alapította meg a Bross Holding Részvénytársaságot – amely napjainkban is mûködik (valamivel talán még dinamikusabban is, mint a demokratikus ország gazdasága.)
A budai Farkasréti temetõben Rákosi Mátyás és Gerõ Ernõ földi maradványai közelében temették el 1998-ban Czinege Lajoshadseregtábornokot – a kommunista önkényuralom egyik legismertebb alakját, aki hosszú idõn keresztül, 1960-tól 1984. december 6-ig honvédelmi miniszterként, majd 1987-ig miniszterelnök-helyettesként írta be nevét történelmünk fekete oldalaira. A hadseregtábornok Karcagon született 1924-ben. Kisgyermekkorától mezõgazdasági segédmunkásként dolgozott, az elemi iskola elvégzése után kitanulta a kovácsmesterséget. A front átvonulását egy tanyán bujkálva élte meg, majd a harcok befejezõdésével visszatért Karcagra. 1944 õszén belépett a Vasas Szakszervezetbe és az MKP-ba is. Ismert sportoló lévén aMADISZ titkárává választották, 1946-ban önkéntesként teljesített katonai szolgálatot egy mûszaki zászlóaljban. 1947-ben az MKP karcagi titkárának nevezeték ki és a két hónapos pártiskola elvégzését követõen 1948-tól az MDP Szolnok Megyei Végrehajtó Bizottságának osztályvezetõje lett. Budapestre, a Honvédelmi Minisztériumba, 1952-ben rendelte a Párt… 1956. október 24-én, az esti-éjszakai órákban az, MDP Központi Vezetõsége rendkívüli ülést tartott, amely vita másnap (25-én, a Parlamentelõtti sortûz napján) hajnalig folyt. Apró Antal elnökletével létrehozták az MDP KV Katonai Bizottságát a fegyveres felkelés leverésére irányuló próbálkozások koordinálására – a Katonai Bizottság tagjai: Czinege Lajos, Fehér Lajos, Földes László, Kovács István, Mezõ Imre, Piros László és Bata István– Az egykori kommunista tábornok, a jelenlegi demokráciánk nyugdíjasa hogyan tudott átállni? Természetesen a lelkiállapotára gondolok… lettek.- Én már 1984-ben el akartam menni nyugdíjba, mert 83-ban egy igen súlyos mûtétsorozaton estem át. Szerencsém volt, megmaradtam. Fizikai állapotom azonban igen sokat romlott. Fáradt voltam, nagyon fáradt. Bokor Imre ezredes „Kiskirályok mundérban” címû könyvét rezignáltan vettem tudomásul. Nem ez a szerencsétlen Bokor találta ki, hogy írjon, valószínûleg felbiztatták. Én ennek a százszorosát tudnám megírni, nekem ezt elhiheti.– Mi bántotta a leginkább a rendszerváltozás idején?- Megmondom: az, hogy én lettem a bûnbak. Dühös volt a társadalom, látták, hogy a dolgok elcseszõdtek, tehát kellett valaki. Nehogy azt higgye, hogy az újságírók találtáták ki azt, hogy Czinege legyen a célpont… Tudja, mi rázott meg engem a legjobban? Hogy azok az emberek árultak el, akikkel együtt dolgoztam. Az én felelõsséghányadomat egy pillanatig sem tagadtam. De Fock Jenõtõl kezdve Lázárig tagadták a felelõsségüket. A parlamenti meghallgatáson rá jellemzõ módon hõbörgött Fock Jenõ, hogy õ nem felel semmiért. Lázár önmagát adta. Ez egy puhány ember volt, akibõl az igent vagy a nemet kipréselni nehezebb volt, mint a hármasikreket a birkából… No és Marosán György! – Õ árult el a legjobban. Õ akarta, hogy hadügyminiszter legyek, és most, 1990 után letagadta. Akart a rosseb hadügyminiszter lenni! Olyan marha jól éreztem magamat Szolnok megyében, hogy az már nem is igaz. Amikor elmondta annak idején, hogy mit akar, gondoltam, elszaladok, eltûnök a semmibe, én nem akartam miniszter lenni.– Ez fájt Önnek a rendszerváltozásban?- Kegyetlenül. Mindennél jobban fájt, mert nemcsak a Marosán viselkedett így, hanem a Fock Jenõ is, aki olyan ember volt, hogy vasvillával vették el a születésekor az anyja alól. 1990-ben bosszút állt, mert régebben a képébe vágtam, hogy teleszarták az egész Budát lapos-tetejû házakkal… Ez az ember mondta: büszke arra, hogy miniszterelnöksége idején egyszer sem jött el a Honvédelmi Minisztériumba. Hát nem süllyed el szégyenében?… Tizenkét évig nem érdekelte, hogy mire költjük azt a rengeteg pénzt?– Milyennek látja az 1990 utáni rendszert?- Nagy öröm volna arról beszélni, hogy Antallék tanultak az általunk elkövetett hibákból – de tapasztalom, nagyon keveset tanultak…– Mi a véleménye a tervezett, de mindeddig végre nem hajtott történelmi igazságtételrõl?Ez egy õsi trükk. Amikor nem tud egy hatalom választ adni az igazi kérdésekre, akkor fenyegetõdzik. Kónya nincs egyedül. Csurka éjjel-nappal kommunistázik, Torgyán ebbõl él. Most ez a legolcsóbb…– Mikor vette észre, hogy a kommunista rendszer a végét járja?- Hát!… A mi rendszerünk az elég régóta vegetált. Keresgéltük az okát, és ha körbenéztünk a világban láttuk – csak a vak nem látta – hogy itt valami baj van. Ordító volt a különbség a keleti és a nyugati országok között. Nem kellett ahhoz politikai zsenialitás, hogy ezt lássuk. Nekem különösen fájdalmas volt a vietnami háború utáni tapasztalat, mert azt hittem, hogy az a hõsies nép végre boldogul. És mi történt?… Nem az Északot sikerült felzárkóztatni a fejlett, kapitalista Délhez, hanem az egyesítés után tönkrement az is.– Milyennek látta a nyolcvanas évek Magyarországát? Sejtette-e, hogy olyan gyorsan széthullik a szocialista rendszer?- A fenét! Aki azt mondta, hogy ezt elõre látta, az nagyképû és nem mond igazat. Mi csak azt láttuk: az élet által felvetett kérdésekre nem tudunk igazi választ adni. Minden évben végigszenvedtük az idegölõ, emberpusztító költségvetési huzavonát és elosztottuk azt, amit még nem is termeltünk meg. Valójában a Nyugat finanszírozta ezt a csõdtömeget. Nagyokos közgazdászaink – akik jelenleg, napjainkban is tevékenykednek! – a KB-üléseken nagypofával bizonygatták, hogy most érdemes felvenni a kölcsönt, mert az elkövetkezõ egy-két évben javunkra változik a piaci helyzet. Ezek a nagypofájú jóslatok soha nem jöttek be.– Miként hatott ez a pazarló gazdálkodás a hadügyre?Többirányú csatát kellett vívnom. Egyszer a Varsó Szerzõdés fõparancsnokságán belül, máskor pedig a kormányon belül. Jöttek a szovjetek és megmondták, hogy a magyar védelemre mennyit kell költeni…– Ezt nem a parlament határozta meg?- Ugyan már, az újságírók szeretnek mindig szélsõségesen kérdezni! Igen, lehetett alkudni… Hát, hogy az Istenbe ne! A szovjetek a háromszorosát-négyszeresét kívánták annak, amit elbírt volna az ország. Egy õrmester is tudhatta: ebbe belerokkanthatunk. Én nemegyszer megmondtam, hogy ne birodalmi ésszel gondolkozzunk. Sokszor, sokszor nagyon durva vita támadt az ilyen tanácsaimból. Azután persze az Országos Tervhivatal is jött az ellenjavaslattal és mi a kettõ között pörögtünk. Pazarló dolgokba kellett belemennünk, és ugyanakkor a legésszerûtlenebbekbe. Gondolja csak végig: az akkori értékek mellett 60 milliárd forintot fordítottunk egy-egy évben a fejlesztésekre. Megterveztük, elindítottuk a folyamatot, és akkor 2-3 év múlva azt mondták, hogy adja vissza a honvédelmi tárca a pénzt vagy annak egy részét… Sokszor ott álltunk, megfürödve… Hát van ennél nagyobb pazarlás a világon?– Magyarországnak volt a leggyengébb hadereje a térségben?- Ne vicceljen már! Dehogy! Nekünk volt egy filozófiánk: nem akartunk senkivel sem versenyezni a Kárpát-medencében. Mi szelektíven fejlesztettünk – ebben nekem Kádár János nagyon erõs bázisom volt. Mikor végleg összevesztem a Varsói Szerzõdés fõparancsnokságával azt mondtam nekik, hogy elég, a továbbiakat a fõnökömmel beszéljétek meg. Kádár hallgatott rám. – Mikor leléptem, akkor egy viszonylag fejlett, korszerû hadsereget adtam át az utódomnak 1987-ben.– Mennyi az Ön felelõssége abban, hogy ma itt tart az ország? Hogyan tud ezzel önmagának elszámolni?- Mit válaszoljak erre? Percentben mutassam ki? Én a Központi Bizottság tagja voltam hosszú idõn keresztül, amely állítólag száztagú volt. Akkor most osszuk el százfelé a felelõsséget vagy csapjuk hozzá a mindenkori Országgyûlést? – Egy százalék a felelõsségem vagy az egész háromszázhatvanad része? Ha a párttagság létszámát vesszük, akkor 800.000 ember között szükséges elosztani a felelõsséget?… Én a magam részét vállalom. A legnagyobb hibánknak azt tartom, hogy amikor már láttuk, hogy milyen nagy bajok vannak, akkor hallgattunk, nem nyitottuk ki a pofánkat. Pedig úgy egyébként igen nagy pofánk volt…– Reménykedik abban, hogy Magyarország végre egyenesbe jut? Nem fél attól, hogy az ellenségei bosszút állnak?- Szeretnék hinni abban, hogy Magyarországnak lesz jövõje. Ez a nép életerõs, fenn tudott maradni minden korban a népek országútján. Optimista vagyok. Félelem a jelenkori demokráciában?… Biztosan nem szerencsés a természetem, de azt a fogalmat, hogy félelem, azt nem ismerem. UTÓIRATAz egykori hadseregtábornokkal, a Magyar Népköztársaság miniszterelnök-helyettesével 1993-ban, a rendszerváltás harmadik évében folytatott beszélgetésünkrõl készített jegyzeteket ismertetem az olvasókkal. Az interjúban - szándékom szerint -, kérdéseket akartam feltenni vendéglátómnak Czinege József („Dodi”) nevû fia és Boross Péter akkori belügyminiszter József nevû fia közös cégérõl, a Bross Holding Gazdasági Tanácsadó és Vagyonkezelõ Zrt.-rõl (amely közös vállalkozás bonyolította le a „Kalesnyikov-botrányként” elhíresült fegyverszállításokat Horvátországba Jeszenszky Géza és az akkor már nagybeteg Antall József tudtával) – de nyugállományú miniszterelnök-helyettes ezekre a kérdésekre nem válaszolt.2008.11.14.
Szemenyei-Kiss Tamás (1945)
|
Forrás: PR Herald (OSZK Fond 567 jelzetû gyûjteménye)
9:06 AM | Blog it | Visszaemlékezés
Comments To add a comment, sign in with your Windows Live ID (if you use Hotmail, Messenger, or Xbox LIVE, you have a Windows Live ID). Don't have a Windows Live ID?
TrackbacksThe trackback URL for this entry is:http://baloghpet.spaces.live.com/blog/cns!F5471EAA328D67FC!1229.trakWeblogs that reference this entry
|
