Zimbardo

A börtönkísérlet

Zimbardo a mindenhol tanított stanfordibörtönkísérletével robbant be a köztudatba: kiegyensúlyozott, épelméjű egyetemistákat osztott be rabnak és börtönőrnek véletlenszerűen, ő volt a parancsnok.

A pszichológus mindent megtett azért, hogy a rabokat megfossza személyiségüktől, a börtönőröket viszont egyenruhával, botokkal és napszemüvegekkel szerelte fel.

Már a második nap fellázadtak az egyik cella lakói, az őrök pedig bementek rendet tenni – a felvételeken csak annyi hallatszik, ahogy az egyik rab azt kiabálja: „Ez csak egy kibaszott szimulált kísérlet!” Rendszeresen alázni kezdték a foglyokat, egyikük úgy szabadult ki 36 óra után, hogy elkezdte őrültnek tettetni magát.

A kegyetlenkedések miatt a pszichológus hat nap után kénytelen volt véget vetni a kéthetesre tervezett kísérletnek. Ő maga akkor még nem látta, mennyire elszabadult a pokol, egy volt diákja figyelmeztette, hogy „ezek nem foglyok, hanem fiúk, borzalmas, amit művel velük”.

Zimbardo szerint a kísérlet azt bizonyítja, hogy nem „néhány rossz alma” áll a börtönbeli kegyetlenkedések mögött, hanem rossz helyzetbe tett jó emberek, akiket értékrendjüktől függetlenül állattá lehet aljasítani. Bónusz tündérmese-elem: egy évvel később Zimbardo feleségül vette a kísérletet leállíttató fiatal nőt.

Philip Zimbardo

1933-ban született New Yorkban egy szicíliai bevándorlócsaládba, a Yale-en doktorált pszichológiából. Az NYU-n és Columbián töltött évek után 1968-ban a Stanfordon kezdett tanítani, az ottani tanszék alagsorában szervezte meg azóta világhírű börtönkísérletét, melyet az amerikai haditengerészet megbízásából végzett. A kísérlet Zimbardo szerint azt bizonyítja, hogy a jó és a rossz nem elválasztható fogalmak: erkölcsi meggyőződése ellenére bárkiből kihozhatja a rosszat a helyzet, amibe kerül - például egy börtön vagy a gettó.

Legismertebb könyvei a Lucifer-hatás és az Időparadoxon, több mint 50 könyv és 400 cikk szerzője. 2003-as nyugdíjazása óta is aktív: legújabb kutatási területe a hősiesség, Heroic Imagination Project nevű civil szervezetének magyar ága is van, a Hősök Tere.

Ön a múltban vagy a jövőben él?

Esetleg a jelenben? Az időperspektívák elmélete szerint mindenkire jellemző egy időkategória, például az, hogy negatívan vagy pozitívan állunk-e a múlthoz, vagy hogy sorsszerűnek, befolyásolhatatlannak tartjuk-e a jelent, vagy éppen hedonistaként habzsoljuk benne az élvezeteket, anélkül, hogy a jövőre gondolnánk.

Zimbardo szerint az időhöz való viszonyulásunk tanult, így változtatható, és bár minden kategóriának van előnyös oldala, ha valamelyik nagyon túlsúlyba kerül, káros lehet. Tipp: az arany középszer a nyerő, ahol egyensúlyban van az életünkben a pozitív múlt, a megélt jelen és a jövőre való készülés.

A Milgram-kísérlet

Stanley Milgram körmönfont trükkel vizsgálta az engedelmességet a hatvanas évek elején. A résztvevők azt hitték, egy tanulási kísérletben vannak, az volt a feladatuk, hogy egyre nagyobb áramütéseket mérjenek egy szópárokat ismételgető tanulóba, ha hibázik (a tanuló természetesen színész volt, az áramütések sem voltak valódiak, de ezt a résztvevők nem tudták).

A kísérlet vezetője hangsúlyozta: ő vállalja a felelősséget a tanuló épségéért, aki az erősebb áramütések után már ordított, és kérte, hogy hagyják abba. Milgram tesztalanyainak kétharmada kiadta a legnagyobb, 450 voltos, halálos áramütést is, ami megdöbbentette még a szakembereket is. A kísérletet azóta rengeteg variációban kipróbálták, kiderült például, hogy ha az alanyok látják, hogy valaki fellázad a szadista tanár ellen, nagy eséllyel maguk is fellázadnak – ez a Hősök Tere kezdeményezés egyik kiindulópontja.